Jön a Cégfejlesztők üzleti reality dr. Tálos Péterrel!

 - 
2025. május. 14.

A közel 40 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség (JVSZ) hasznos tudásmegosztással segíti a hazai vállalatok versenyképességét és fő célkitűzései között szerepel a KKV-k szakmai támogatása, ezért egy egyedi műsorformátumot indít a hazai vállalkozások fejlesztésére.

Az üzleti reality nézői valódi cégek valódi történeteit és hétköznapi kihívásait ismerhetik meg három kulcstémában: digitalizáció, fenntarthatóság és generációváltás. A főszereplő kis- és középvállalkozások fejlődését témánként egy-egy tapasztalt vállalatvezető páros – a Cégfejlesztők – segítik. A műsor olyan valós üzleti kihívásokat mutat be és egyben rávilágít azok megoldásaira –, amelyekből más vállalkozások is profitálhatnak, valamint a nézők is gyakorlati ötleteket, inspirációt nyerhetnek.

Az első részben a három témakör mentén kilenc magyar kis- és középvállalkozást ismerhetnek meg a nézők. Kiderül, hogy miben erősek, milyen elakadásaik vannak és hol lenne szükségük segítségre ahhoz, hogy szintet léphessenek. A kilenc cégből viszont csak három juthat tovább, témakörönként egy, hogy a Cégfejlesztők segítségével egy intenzív, személyre szabott fejlesztési folyamatban vehessenek részt.

A célunk megmutatni, hogyan lehet fenntarthatóan növekedni egy olyan világban, ahol minden extragyorsan változik. Mindhárom területről egy-egy vállalkozás kap lehetőséget a szintlépésre, az első részben megismert vállalkozások közül a Cégfejlesztők választják ki, hogy melyik cégnek tudnak valós segítséget nyújtani. A műsor végén győztest hirdetünk a fejlesztési folyamatban résztvevő három vállalkozás közül. Az a kkv nyer, amelyik a leglátványosabb fejlődést éri el a műsor folyamán – természetesen a fejlődésüket folyamatosan nyomon követjük és értékeljük” – fejtette ki Buday Kollárik Tímea, a JVSZ ügyvezető igazgatója, az egyedi műsorformátum megálmodója, producere.

A testre szabott tanácsadási folyamatot három tapasztalt felsővezető páros, a Cégfejlesztők koordinálják, akik az elkövetkezendő időszakban kulcsfontosságú szerepet játszanak a vállalatok sikerében, hiszen ők kísérik és segítik majd a cégeket az előrelépésben, vállalásaik teljesítésében.

Kik a Cégfejlesztők?

Digitalizáció:

  • Besztró Szabolcs – Billingo Technologies Zrt., stratégiai és operatív igazgató, társtulajdonos
  • Dr. Tálos Péter – Foxconn Csoport, alelnök

Fenntarthatóság:

  • Dr. Csorbai Hajnalka – OPTEN, stratégiai igazgató
  • Agárdi Viktor – FATH csoport, közép-kelet európai regionális vezető

Generációváltás:

  • Dobi Kitti – MBH Bank, Humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettes
  • Szabó Ervin – Kulcs-Soft, vezérigazgató

A Cégfejlesztők szakmai munkáját a háttérfolyamatokban és projektmenedzsmentben a 3rdGEN Zrt. szakértő vezetői segítik. Az előzetes kiválasztási folyamatot követően mindhárom témakörben három magyar vállalkozás kap lehetőséget, hogy a Cégfejlesztőknek bemutatkozzanak. Az első részben megismerhetjük eddigi eredményeiket, megosztják jelenlegi kihívásaikat, és ismertetik jövőbeli terveiket.

A második rész elejére a Cégfejlesztő párosok alapos mérlegelés után kiválasztják, hogy melyik vállalkozást tudják a leghatékonyabban támogatni az előttük álló, nyolchetes intenzív fejlesztési szakaszban.

A hatrészes műsor záróepizódjában neves szakmai zsűri dönt arról, hogy a három vállalkozás közül melyik érte el a legnagyobb fejlődést.

A szakmai zsűri tagjai:

  • Deli Daniella – Energiaügyi Minisztérium, klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár
  • Eppel János – Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), elnök
  • Dr. Fábián Ágnes – JVSZ elnök, Henkel Magyarország, ügyvezető igazgató
  • Hegedüs Éva – Gránit Bank, elnök-vezérigazgató
  • Kapitány István – Menedzserszövetség elnök, Shell korábbi globális alelnök
  • Szabados Richárd – Nemzetgazdasági Minisztérium, kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár

A Cégfejlesztők június 3-án, kedden este főműsoridőben indul az ATV-n, hétvégén az ATV Extra csatornán kerül ismétlésre, majd digitálisan a TV2 Play felületén lesz visszanézhető, izgalmas extra tartalmakkal.

A Cégfejlesztők műsorvezetői: Demcsák Zsuzsa és Tokár Tamás.

A műsorformátum főtámogatói, egyben szakmai partnerei: a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség és a Foxconn Csoport.

Kiemelt szakmai partnerek: Billingo Technologies Zrt., FATH, Kulcs-Soft Zrt., MBH Bank, OPTEN

Támogató szakmai partnerek: Generali Biztosító, Nemzetgazdasági Minisztérium, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, 3rdGEN Zrt.

Ötletgazda, producer: Lime Creative Kft.

Gyártó: Media Factory

magnifiercrossmenuchevron-down