Történelmi év: a MÁV Előre Foxconn Magyar Kupa-győztes és Magyar bajnok lett!

 - 
2025. május. 10.

Magyar Kupa siker és bajnoki cím a férfi, ötödik helyezés a női mezőnyben. Elképesztő szezonon van túl Székesfehérvár legnagyobb múltú klubja.

A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata történelmi csúcsra ért: először nyerte meg a Magyar Kupát, majd a ma esti győzelemel 2024/25-ös Extraliga szezon utolsó mérkőzésén Magyarország bajnokává koronázták. A döntőben a hosszú éveken át domináns Fino Kaposvár ellen három mérkőzésből hármat megnyerve szereztük meg a bajnoki címet – ez példátlan teljesítmény, amely egy korszak lezárását és egy új éra kezdetét jelenti a hazai röplabdában.

Módszeresen építkeztünk – évről évre jobbak lettünk. A második évünktől kezdve már folyamatosan a döntőben küzdöttünk a bajnoki címért, és most végre sikerült: egy mezőnyből kiemelkedő csapat ellen, hét meccsből hat alkalommal diadalmaskodtunk. Nagyon boldog vagyok, hogy elértük ezt az óriási eredményt, amiről kezdetben csak álmodtunk – de hittünk is benne” – mondta Dr. Tálos Péter, a klub elnöke.

A siker mögött rendkívül tudatos szakmai munka áll – ezt hangsúlyozta Tálosné Rozsinszky Rita, a klub szakmai vezetője, aki szerint a mostani győzelem nem csupán egy sporteredmény, hanem a magyar férfi röplabda történetének egyik legnagyobb áttörése:

A csapat mindig a legszélesebb körű szakmai támogatást kapta. Fejlesztettük a stábot, egyre jobb edzőket hoztunk, és olyan feltételeket teremtettünk, amelyek lehetővé tették az egyéni és differenciált képzést – például külön edzéseket a feladóknak, centereknek. Ez ugrásszerűen javította a hatékonyságot. A játékosok kiválasztásánál a szakmai tudás mellett a személyiségekre is nagy hangsúlyt fektettünk – nemcsak jó játékosokat, hanem karakteres, szívvel-lélekkel küzdő embereket kerestünk. Úgy érezzük, ez most összeért.

A MÁV Előre Foxconn hölgyeit illeti az Extraliga bajnokság ötödik helye

A női röplabdacsapat nagy csatában, az UTE együttesét felülmúlva végül az ötödik helyen végzett a 2024/25-ös szezonban az Extraligában.

Az elért eredmény mutatja, hogy a fehérvári hölgyek stabil, versenyképes csapatként vannak jelen a legmagasabb szinten – és a férfi együttes útját követve, fiatal magyar játékosokkal építkezve van potenciál a további előrelépésre.

#EgyüttElőre

A MÁV Előre Foxconn sikere nemcsak egy klub, hanem egy egész város és közösség ünnepe is. A 2024/25-ös szezon minden szempontból történelmi volt. Gratulálunk!

magnifiercrossmenuchevron-down