Versenyképesség fenntarthatóan - a 13. Makro Konferencián jártunk

 - 
2024. október. 3.

A Joint Venture Szövetség október 3-án, 13. alkalommal rendezte meg az üzleti élet egyik legfontosabb szakmai eseményét, a JVSZ Makro Konferenciát. 

Az idei ősz legjobban várt gazdasági eseménye a 13. Makro Konferencia volt, amelyen  a legfrissebb makrogazdasági előrejelzések, trendek hangoztak el. A konferencia célja, hogy segítse a vállalatvezetőket az éves tervezésben, hogy felkészülhessenek az előttük álló időszak esetleges kihívásaira. A szakmai előadások mellett a tavalyi évhez hasonlóan rendhagyó vitafórumokkal is bővült a program.

A konferencia egyik kiemelt programpontja az "Európa szemével a világ felé, a világ szemével Európa felé" című rendhagyó vitafórum volt, amely során dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója és dr. Tálos Péter, a Foxconn csoport alelnöke osztották meg gondolataikat és tapasztalataikat. A beszélgetést Bombera Krisztina moderálta.

Továbbá, olyan kiemelkedő vezetők előadásait lehetett hallani, mint: Dr. Csorbai Hajnalka (OPTEN stratégiai igazgató)Hegedüs Éva (Gránit Bank elnök-vezérigazgató), Jaksity György (Concorde Értékpapír Zrt. alapító)Jelasity Radován (Erste Bank elnök-vezérigazgató)Kapitány István (Shell korábbi globális executive alelnök) Tardos Gergely (OTP Bank Elemzési Központ igazgató), Virág Barnabás (MNB alelnök).

A Foxconn idén is büszkén állt főtámogatóként a Makro Konferencia mögé. Bízunk benne, hogy az esemény résztvevői hasznos tudással gazdagodtak, amely hozzájárul fejlődésükhöz és sikereikhez!

magnifiercrossmenuchevron-down