Üzleti Etikai Díjat kapott a Cloud Network Technology Kft.

 - 
2022. július. 28.

Idén novemberben újabb 10 vállalat vette át az alapítók és az előző évben nyertesekből álló zsűritagok által odaítélt Üzleti Etikai Díjat. A 22. Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségén a Cloud Network Technology Kft díját dr. Tálos Péter, a vállalat ügyvezető igazgatója vette át.

Az alapítók – László Ervin világhírű tudós, író, a Budapest Klub Alapítvány elnöke, és Demcsák Mária a Piac & Profit alapítója ­– 22 évvel ezelőtt azzal a szándékkal hozták létre a díjat, hogy a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek felelős tevékenységükkel, gondolkodásukkal, az emberek, a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt működésükkel példát mutatnak. Az üzleti életben sikeres jelenlétükkel bizonyítják, hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a másik ember, a szűkebb közösségük, az élővilág, a társadalom, tehát a fenntartható fejlődés érdekeivel.

Üzleti Etikai Díjat évente csak 10 hazai vállalat kaphat négy kategóriában. Az idei díjazottakkal már 123 cég viselheti Magyarországon az üzleti etikus vállalat jelzőt, s vele együtt a márkajel használatát.

2021-ben a Multinacionális vállalat kategória győztesei:

Michelin Hungária Kft. 

Cloud Network Technology Kft.

A díjat átadó szervezet indoklása:

A Foxconn a világ vezető elektronikai gyártója, magyarországi „leánya” is jelentős piaci szereplő. Húzó termékei két nagy termékcsoportot alkotnak: hálózati eszközök és computer termékek. Jelenleg a gyár raktározási kapacitásának bővítésére 5 milliárd forintos beruházást hajtanak végre. A cég 2020-ban elnyerte a Figyelő által odaítélt Év Vállalata címet.

A cég a járványügyi helyzet gyors és rendkívül felelősségteljes kezelésében példamutató a gyárkapun belül és azon kívül. A termelésben az első pillanattól kezdve bevezették a lehető legszigorúbb higiéniás és járványvédelmi előírásokat. Jelentős orvosimaszk-gyártó kapacitást hoztak szinte azonnal létre.

A dolgozóknak otthoni használatra is biztosították a védőeszközöket. Számos óvintézkedést vezettek be a helyi gócpont kialakulását elkerülendő (gyakori antigén tesztelés, otthoni munkavégzés, vészhelyzeti pótlék, indokolt esetben munka alóli felmentés, teljes fizetéssel, vállalati oltópont kialakítása, rendszeres ellenőrzés, őszi vitamincsomag-juttatás). A dolgozók körében 90,2 százalékos az átoltottság.

A társadalmi felelősségvállalás a helyi egészségügyi intézmények támogatásában is multihoz méltó, bőkezű. 2021-ben életmentő eszközök vásárlására pénzbeli támogatást nyújtottak a tatabányai kórháznak, mentőorvosi kocsit biztosítottak a komáromi orvosi ügyeletnek, támogatással segítették a helyi tűzoltóságnak munkáját is. Sokrétű társadalmi felelősségvállalásukban szerepel a Máltai Szeretetszolgálat, de a sport és a szakmai programok, szervezetek is, valamint a kkv-k edukálása. Együttműködésük az egyetemekkel is kiemelendő.

Kiemelten fontos számukra a munkavállaló egészsége, jól–léte, a dolgozók érzelmi és fizikális biztonsága. Ugyanakkor alapvető értéknek tartják a munkavállalók elkötelezettségét is, amit egyebek között közösségi terek, kávézó és étterem kialakításával, valamint közös élmények, programok szervezésével erősítenek. Tudásalapú bérezést alkalmaznak a munkahelyi képzésekhez kapcsolva. Karrierutat biztosítanak a dolgozók számára. Elismerik és jutalmazzák az újító, folyamatfejlesztő ötleteket, ösztönzik a versenyszellemet.

Minden területen a professzionalizmust képviselik. „Legyünk a legjobbak legjobbika”. – hangoztatják. Természetes, egyértelmű számukra az alternatív, vagy megújuló energiaforrások használata, motiválják munkatársainkat is az energiatudatos gondolkodásra.

A Cloud Network Technology Kft. multinacionális anyacégének gondolkodásmódja és SDG szerepvállalása tükröződik a cég helyi sajátosságokhoz igazodó felelősségvállalásában. Megkérdőjelezhetetlen a munkatársak megbecsülése, az etikus, tisztességes üzleti magatartás, a környezet fenntarthatósága és a társadalom iránti elkötelezettség.

magnifiercrossmenuchevron-down